MORODER BEMUTATTA VADONATÚJ VIDEOKLIPJÉT

Giorgio Press Shot

MORODER BEMUTATTA VADONATÚJ VIDEOKLIPJÉT A „74 IS THE NEW 24” CÍMŰ FELVÉTELÉHEZ, MELY AZ ELSŐ DAL A 30 ÉV UTÁN ELŐSZÖR

AZ ALBUM 2015 TAVASZÁN JELENIK MEG OLYAN KÖZREMŰKÖDŐKKEL, MINT BRITNEY SPEARS, SIA, CHARLI XCX, KYLIE MINOGUE, MIKKY EKKO, FOXES, MATTHEW KOMA ÉS SOKAN MÁSOK

Az RCA Records és a Sony Music megtisztelve érzi magát, hogy bejelentheti Girgio Moroder, a diszkó alapítójának és az elektronikus zene úttörőjének egész világot lefedő leszerződtetését, és 30 év után először, kizárólag szóló anyagokat tartalmazó albumának megjelenését 2015 tavaszán. A hír megünneplésére Giorgio bemutatta legújabb klipjét az első dalhoz, mely „74 Is The New 24” címmel már elérhető digitálisan minden zeneszolgáltatónál, a videoklip pedig ide kattintva tekinthető meg:

Moroder így nyilatkozott a dalról: „A dance zenét nem érdkli, hogy hol élsz. Nem érdekli, hogy kik a barátaid. Nem érdekli, hogy mennyi pénzt keresel vele. Nem érdekli, hogy 74 éves vagy-e vagy 24… a 74 az új 24!”

 

Giorgio régóta várt következő albuma olyan szupersztár közreműködőket sorakoztat fel, mint Britney Spears, Sia, Charli XCX, Kylie Minogue, Mikky Ekko, Foxes, Matthew Koma és sokan mások, akiket hamarosan szintén bejelentenek.

 

Giorgio befolyásos olasz producerként, dalszerzőként, előadóként és DJ-ként hagyott már nyomot maga után. 74 évesen Moroder még mindig az EDM kultúra fő ütőerén tartja kezét, ismét refelektorfénybe kerülve vendég közreműködőként a Grammy-díjas Daft Punk albumon, a „Random Access Memories”-on („Az Év Albuma”), remixet készítve Lady Gaga és Tony Bennett „I Can’T Give You Anything But Love”-jához, a Coldplay „Magic”-jéhez, valamint további remixekkel Donna Summernek és a HAIM-nak, valamint „A sebhelyesarcú” című mozifilmhez készült zenéjével. Az utóbbi időben élő DJ settekkel is szerepelt számos nagy fesztiválon Japánban, Svédországban, Mexikóban, Németországban, a Los Angeles-i the HARD’s Day Of The Dead-en, valamint a Pitchfork Music Festivalon.

 

Giorgio Moroder így nyilatkozott új kiadójáról: „A Sony/RCA alakította a világ egyik legforradalmibb történetét a világon. Minthogy az új kiadóm, hiszem hogy a zenéim megfelelnek majd ennek a történetnek, de ami még fontosabb, hogy kikövezhetem az útját a jövőbe. Sony innentől az örökkévalóságig.”

 

Karrierje során Mr. Moroder a zeneipar leghíresebb neveivel dolgozott együtt, mint például Barbra Streisand, Elton John, Donna Summer, Cher, Janet Jackson,Chaka Khan, Freddy Mercury, a Blondie és David Bowie, csak hogy néhányat említsünk. Sokan őt említik kulcs szereplőként Donna Summer, a Diszkó Királynőjének felemelkedésében az 1970-es években, együttműködve vele legnagyobb slágereiben, mint a „Love To Love You Baby”, a „Hot Stuff” és az „I Feel Love”. 1997-ben Moroder és Summer megnyerte a Grammy-díjat a „Legjobb Dance Felvétel” kategóriában a „Carry On” című dallal. Nemrég együttműködött a Verve Records-dzal, hogy elkészítsék Summer tiszteletére a „Love To Love You Donna” című válogatást, melyen legnagyobb slágereinek remixei hallhatók Afrojacktől, a Hot Chiptől, Laidback Luke-tól, a Masters at Worktől és sokan másoktól.

 

Giorgio Moroder zenéi sikert sikerre halmoztak mindenhol, ahol a diszkó őrület lecsapott, de emellett ő volt a felelős számos klasszikus film zenéjéért is, mint „A sebhelyesarcú” és az „Éjféli expressz”, valamint az időtlen filmbetétdalokért, mint a „Take My Breath Away” (Top Gun), a „Flashdance” Irene Cara előadásában, a „Call Me” a Blondie-tól (Amerikai dzsigoló), illetve megkomponált művekért olyan filmekhez, mint a „Végtelen történet”, a „Superman 3”, a „Rambo 3” és a „Beverly Hills-i zsaru 2”. Ezekért Moroder három Oscar-díjat, négy Golden Globe-díjat, négy Grammy-díjat és több mint 100 arany és platinalemezt kapott. Giorgio Morodert beiktatták a Dance Music Hall of Fame-be is 2004-ben.

 

Leave a reply

Your email address will not be published.

You may use these HTML tags and attributes:

<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás