The Biebers a Barba Negra Track-ben!

thebiebers_rockstar_csoport2k

Augusztus 4-e duplán jó nap lesz a The Biebers tagjai és rajongói számára. Amellett, hogy a csapat egy fenomenális koncertet ad, ezen a napon ünnepli a zenekar zeneszerzője, Puskás Dani 23. születésnapját a Barba Negra Track színpadán.

„Azért esett a választásunk erre a dátumra, mert meg akartuk lepni ezzel is Danit. Öcsém még szemtelenül fiatal, de pont ezért óriási dolog, hogy máris ilyen zenei múlt van mögötte, ha csak a The Biebers-t nézzük már négy éve a pályán…” – meséli büszkén Puskás Peti, a zenekar frontembere. Ez a hónap, és majdnem napra pontosan augusztus 4-e mindig sorsdöntő nap volt az együttes életében. Négy éve ekkor jelent meg a „Dance”, amivel berobbantak a köztudatba, három éve ugyanekkor pedig az átütő sikert hozó  „Sorry” jött ki. Egy éve szinte ugyanezzel a dátummal Robbie Williams előzenekaraként léptek fel, ami óriási megtiszteltetés, egyben elismerés volt a banda számára.

 

A Dance”, a „Sorry”, a „Stay” és a The Loves How It Taste” című dalok sikerei után se ült le a csapat. Ezen a nyáron a fesztivál himnusznak is beillő „Sun is sunning” dallal és – a The Biebers-től teljesen újszerű módon – egy magyar nyelvű dallal lepték meg a rangongókat, ami egyfajta újjászületés volt számukra. A „Fegyulladt a város” ráadásul a közelmúlt legnagyobb emócionális löketéről, a foci EB  siker okozta összefogásról íródott.

 

A műfajukban világszínvonalat képviselő zenekar saját definiciója szerint „tradicionális elektronikus tánc zenét játszanak részeg fiataloknak”. Puskás Peti elmondása szerint bár szinte az összes létező haztai fesztiválon szerepelnek idén, hetente négy-öt fellépéssel országszerte, mégis ez a budapesti koncert lesz a The Biebers rajongók számára az igazi nagy találkozás egymással és a zenekarral. Annyi bizos, hogy egy fergetes The Biebers koncert lesz meglepetésvendégekkel, bulis zenékkel, sok-sok vidámsággal, határtalan felszabadultsággal és galaktikus szexizéssel!

 

Leave a reply

Your email address will not be published.

You may use these HTML tags and attributes:

<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás