Hajóra száll a Bin-Jip

bin_jip

Február 20-án az A38 Hajón lép fel Harcsa Veronika, Andrew J és Gyémánt Bálint közös projektje, az „intelligens-elektro-alternatív” zenét játszó Bin-Jip.

Ezúttal nemrég megjelent Heavy című CD-jük zenei anyagát mutatják be. A koncertet az elképesztő bécsi énekes, zenész, színésznő, Loretta Who produkciója vezeti majd fel.

Sokan lemaradtak a Bin-Jip Heavy című új lemezének decemberi bemutató koncertjéről, most azonban lehet pótolni. Az intelligens-elektro-alter zene legüdítőbb hazai reprezentánsa az A38 színpadán is elénk tárja fantasztikusra sikeredett legújabb hanganyagát. A Heavy című új hanganyag – ellentétben első lemezükkel – szinte a közönség előtt készült, s három év kísérletezgetést, folyamatos tökéletesítést követően született meg. Andrew J, a lemez és a Bin-Jip zenekar zenei producere mintegy másfél évig dolgozott az albumon, a zenekar hangzásán, a számok alapjain és szerkezetén, amelyet Schram Dáviddal közösen kevert hónapokon keresztül. Ez lemez jóval keményebb, dinamikusabb az elsőhöz képest, így nem is meglepő, hogy az album névadó dala éppen a Heavy című szám lett, melyhez klip is készült.
Íme:

A zenekar most az országot járja, e turné keretében száll a Hajóra február 20-án. Előzenekarként Bécsből érkezik egy elképesztő énekes, dalszerző, zenész és színésznő Loretta Who, aki ezen az estén mutatja be szerzői szólólemezét.

A zenekar Facebook oldala

www.facebook.com/BinJipMusic

A zenekar honlapja

http://bin-jip.hu/

Leave a reply

Your email address will not be published.

You may use these HTML tags and attributes:

<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás